MAGYAR KIRÁLYI TÁBORI POSTA ÉS POSTAI CENZÚRA

TÁBORI POSTA II. (21-40)

Tábori postai levelezőlapok a részleges mozgósítás idejéből

Tábori postai levelezőlapok a részleges mozgósítás idejéből

Kiegészítés a könyvhöz 33.

Tábori postai levelezőlapok a részleges mozgósítás idejéből

Kiegészítés a könyv 10/1. fejezet „A Magyar Királyi Honvédség diadalmas bevonulásai 1938 -1941” című fejezet „Erdély 1940” című alfejezetéhez.

1940. május 25-én a Legfelső Honvédelmi Tanács részleges mozgósítást rendelt el azoknál az alakulatoknál, amelyek a román határ közelében helyezkedtek el. A mozgósítás oka a Román hadsereg jelentős csapatösszevonása volt a határ román oldalán, Erdélyben.
A könyvemben ebből az időből egy 1940. június 9-én feladott front típusú tábori postai levelezőlapot mutatok be, mint az általam ismert legkorábbi levelezőlapot.
Nemrég két ennél korábbi feladású honi típusú tábori postai levelezőlap került hozzám ezeket mutatom most be.
A tábori postaszolgálat a működését a részleges mozgósítással egy időben kezdte meg. Az, hogy az első küldemények melyik nap indultak útjukra még nem tudható. Ezzel a két, itt bemutatott, küldeménnyel ez az idő szűkíthető.


1940. június 1-én, Budapesten a 35. számú tábori postahivatalhoz feladott honi típusú tábori postai levelezőlap. Jelenleg ez a legkorábbi feladású általam ismert, a részleges mozgósítás idejéből származó, küldemény.


1940. június 3-án, Budapesten a 35. számú tábori postahivatalhoz feladott honi típusú tábori postai levelezőlap. Ez a második legkorábbi feladású általam ismert, a részleges mozgósítás idejéből származó, küldemény.


Dán János 2012. 12. 09.