MAGYAR KIRÁLYI TÁBORI POSTA ÉS POSTAI CENZÚRA

TÁBORI POSTA I. (1-20)

Tábori posta nyomdai betűhiányos levelezőlapok bemutatása

Tábori posta nyomdai betűhiányos levelezőlapok bemutatása

Kiegészítés a könyvhöz 11.

Tábori posta nyomdai betűhiányos levelezőlapok bemutatása

Kiegészítés a 2/1. „Tábori postai levelezőlapok” című fejezethez.


Ebben a kiegészítésben olyan tábori levelezőlapokat mutatok be, amelyeknél a gyártó megnevezésben az „állami” szóból lemaradt az „i” betű.
Könyvem 32. oldalán már leírtam ezt a fajta betűhiányt, de ott nem tudtam bemutatni hely hiányában. Ezt szeretném most pótolni.
Ez a fajta betűhiány az 1942 évben gyártott hivatalos tábori postai levelezőlapoknál ismert. Ebben az évben mindkét lapfajtánál, tehát a honi és a front lapoknál is megtalálható.
A tábori postai levelezőlapokat ívben nyomtatták a nyomdában, majd a kész íveket vágták szét a lapok méretére. Sajnos az nem ismert, hogy mekkora ívekben gyártották a lapokat és egy ívre hány darab lapot nyomtattak. Az valószínűsíthető, hogy ez a betűhiány azonos ívhelyen keletkezett.
Az állami nyomda tábori postai levelezőlapok gyártására vonatkozó teljes iratanyaga megsemmisült, így már azt sem fogjuk megtudni pontosan, hogy mennyi tábori posta lapot gyártott az állami nyomda a háborús években.
Sajnos az „i” betűhiány gyakoriságát, illetve ritkaságát az itt bemutatott négy darab lapból nem lehet megállapítani.


1942. 09. 24-én Újpesten feladott honi tábori postai levelezőlap a 241/82. tábori postaszámra címezve. A 241. tábori postaszám a 2. magyar hadsereg VII. hadtestében az 1. gépkocsizó dandár „pet” ágyús század tábori postaszáma volt. A gyártójelben az „állami” szóból hiányzik az „i” betű.


A betűhiány nagyított képe, a jól látható hiányzó „i” betűvel


1942. 12. 07-én a 216/48 tábori postaszámról Budapestre feladott front típusú tábori postai levelezőlap. A gyártójelben az „állami” szóból hiányzik az „i” betű. A 216. tábori postaszám a 2. magyar hadsereg III. hadtestében a 6. könnyű hadosztály tábori postaszáma volt.


A betűhiány nagyított képe, a jól látható hiányzó „i” betűvel



1942. 10. 10-én a 131/26 számú tábori postaszámról feladott és a 241/82. tábori postaszámra címzett front típusú tábori postai levelezőlap. A gyártójelben az „állami” szóból hiányzik az „i” betű. A 131. tábori postaszám a Megszálló csoport nyugati csoportjához tartozó 121. dandár tábori postaszáma volt. Ez a tábori postai levelezőlap egy tábori postahivatalok közötti levelezés.

A betűhiány nagyított képe, a jól látható hiányzó „i” betűvel

1943. 01. 03-án a 241/82 tábori postaszámról Rákospalotára feladott front típusú tábori postai levelezőlap. A gyártójelben az „állami” szóból hiányzik az „i” betű.



A betűhiány nagyított képe, a jól látható hiányzó „i” betűvel



Dán János 2012. 03. 24.