MAGYAR KIRÁLYI TÁBORI POSTA ÉS POSTAI CENZÚRA

TÁBORI POSTA III. (41-60)

Leventék levelezőlapja

Leventék levelezőlapja

Kiegészítés a könyvhöz 54.

Leventék levelezőlapja

A „Leventék levelezőlapja” sorozat két lapjának bemutatása

A leventeképzést egy 1921 évben alkotott törvénycikk rendelte el. A törvénycikk kimondta, hogy minden iskolát elhagyó férfinak 12 éves kortól 21 éves korig leventeképzésben kell részt vennie.
Az 1939. évi honvédelemről szóló II. törvénycikk már az iskolás fiúknak is kötelezővé tette a leventeképzést.
A leventeképzés tulajdonképpen egy katonai előkészítő szervezet volt. A levente fiataloknak a testi és szellemi fejlesztésen kívül elsősorban honvédelmi előképzést nyújtott. Itt különböző katonai területekkel ismerkedhettek meg, ilyen volt a „Híradó levente” képzés is. A képzés népszerűsítésére képeslapokat adtak ki ezeket mutatom most itt be.
Sajnos semmilyen ismeret nem áll rendelkezésemre a lapok keletkezésével kapcsolatban, évszám és nyomda jelölés sem szerepel rajtuk.
Csak a rajzoló szignója látható a jobb alsó sarokban. A rajzoló szignója: Szilágyi.

 

 

 



Köszönöm Voloncs Gábornak, hogy gyűjteményéből bemutathattam ezt a két érdekes lapot.

Dán János 2013. 11. 10.