Korona vírus a filatéliában
Megjelent a Bélyegvilág 2020/7-8. számában
Korona vírus a filatéliában
Még alig vagyunk túl (vagy nem) a világjárványon, a külföldi posták már megjelentetik a Covid-19 vírussal kapcsolatos bélyegeiket.
Egyes posták a járvány tombolása alatt adtak már ki bélyegeket. Az első ország, ezzel a világelsőséget is elhódítva, Irán volt, amely a súlyosan fertőzött országok közé tartozik. 2020. március 17-én jelentették meg azt a bélyeget, amely már ekkor a vírus főbb motívum elemeit tartalmazta. Ezek a motívum elemek a vírus mikroszkópos és stilizált képe, orvos arcmaszkban, egészségügyi dolgozók védőfelszerelésben, egy katona vegyvédelmi ruhában gázálarccal.
1. A világelső iráni korona vírus bélyeg a nemzeti hősökről
A következő a svájci feláras bélyeg (04. 07.) a szolidaritás jegyében, amelynek darabja 5 frank. Minden bélyeg után 4 frank a svájci Vörös Keresztnek kerül átadásra.
A megjelent bélyegekről a mostani Bélyegvilág külföldi bélyegújdonságok rovatában találhatnak bővebb tájékoztatót. Ebbe a rovatba most tematikusan csak a vírussal kapcsolatos bélyeg kiadásokat mutatjuk be, valamint azokat a bélyegeket, amelyeken olyan rendezvények szerepelnek, amelyek a vírus miatt elmaradtak, de bélyeg megjelent róla.
Már csak egy kiadást mutatnék be jobban, ez a Kína által április 7-re kiadni tervezett bélyeg, amelyet aztán nem jelentettek meg, helyette egy kicsit áttervezve május 11-én jelent meg a végleges változat. Érdemes összehasonlítani, hogy miben változott az eredetihez képest.
2. A kínai korona vírus bélyeg. A felső a ki nem adott változat, az alsó a valóban megjelentetett, áttervezett bélyeg.
A hamisítók sem tétlenkedtek, különböző országok nevében nem hivatalos kiadásokat adtak ki és árulják, mintha az egy valódi a kiadó ország által megjelentetett bélyeg lenne. Érdemes az adott ország postájának hivatalos honlapján utána nézni, hogy valóban hivatalos kiadással találkozunk.
3. Hivatalosnak látszó kínai kiadás, de ez egy hamisítvány, nagyon hasonló, mint az eredeti.
4. FDC-t is kiadtak a hamis bélyeggel, ezzel is megtévesztve a gyűjtőket
5-7. Hasonló hamisítványokat adnak ki Indonézia, Libanon és Sri Lanka nevében is.
Több ország csak alkalmi bélyegzővel emlékezik meg a világjárványról. Például Kína már több ilyen alkalmi bélyegzőt megjelentetett, de India, Thaiföld, Szingapúr, Malajzia és Írország is használ már bélyegzőket.
8. A Horvát posta alkalmi bélyegzője.
9. A németek az „együtt a corona ellen” szlogent propagálták a bélyegzőjükön
Adódik a párhuzam a kolera járvány és a korona vírus járvány között. Az akkor fertőtlenített leveleket kolera leveleknek hívjuk, a most fertőtlenített leveleket, követve az elnevezést, korona (Covid-19) leveleknek hívhatjuk.
Igen, most is történt levél fertőtlenítés egyes országokban és a gyűjtők szerencséjére ezt bélyegzővel jelezték a küldeményen. Az ilyen leveleket már most nyugodtan ritkaságnak nevezhetjük. Ez majd a jövőben az árukon is látszani fog. Tehát, ha ilyen levéllel találkozunk mindenképpen őrizzük meg.
10. Az olasz fertőtlenítő állomáson használt bélyegző felirata „FUMIGATA/D’UFFICIO” (Hivatalosan fertőtlenítve). A bélyegző Észak-Karolinában (USA) feladott és Olaszországba küldött csomagon található.
11. Kínai levélfertőtlenítő állomáson használt bélyegző rekonstruált képe egy levélről
12. Kínai bélyegző szintén egy levélről. Szövege lefordítva: Házhoz kézbesítési szolgálat nem áll rendelkezésre a járvány megelőzés és ellenőrzés időszaka alatt.
Németországban egyes tengerentúli országokkal a légi összeköttetés hiánya miatt egy időre megszakadt a postai kapcsolat. Az ezekbe az országokba feladott leveleket a posta még felvette, de továbbítani nem tudta, így visszairányította a feladóknak. A visszaküldés okát bélyegzővel vagy egy kis öntapadós előrenyomtatott szövegű címkével jelezték a küldeményen. Ez idáig egy bélyegző lenyomat és egy ilyen címke ismert. Mondanom sem kell, hogy ezek is ritkaságok már most.
13. Címke szövege fordításban: vissza a feladónak/Postaforgalom a címzett országgal jelenleg megszakadt. / Az ismételt felvétel ideje még nem látható NL IP IP22/ vissza a feladónak.
14. Ezt a bélyegzőt a frankfurti nemzetközi postahivatal használta. Szövege: Vissza a feladónak/Postaforgalom a címzett országgal jelenleg megszakadt/Az ismételt felvétel ideje még nem látható/ Nemzetközi Posta Telep 1./60544 Frankfurt am Main
A világ összes postája ebben az időszakban sokkal kevesebb küldeményt továbbított, kezelt, ezért az ebben az időszakban feladott, kézbesített levelek, küldemények száma jóval kisebb, mint a normális működés időszakában. A járvány időszakok országonként változnak, egyes országokban teljesen szünetelt a forgalom, vagy csak bizonyos küldeményfajtákat nem továbbított a posta. Például Németországban szünetelt a csomagforgalom Ausztrália, Kína, Hongkong, Japán, Kanada, Új-Zéland és Szingapúr felé, valószínű a hiányzó légi kapcsolat miatt. Franciaország és Svájc a csomagok méretét korlátozta. Olaszországban, Ausztriában, Portugáliában és Csehországban a kézbesítés bizonyos időszakokban egyáltalán nem, vagy csak bizonyos korlátozások mellett működött. A tengerentúli országok közül sok teljesen megszüntette a küldemények nemzetközi cseréjét. De vannak olyan országok, ahol a postaforgalom működött, csak egyes országok felé nem továbbítottak küldeményeket. Szóval egy izgalmas és a jövőben mindenképpen kutatandó időszak és terület.
Nálunk a posta, jelenlegi tudásom szerint, végig működött, a postahivatalok nyitvatartását korlátozták, csak a kézbesítésben vezettek be bizonyos változtatásokat, például tértivevényes és ajánlott küldeményeket nem kellett aláírással átvenni (érintésmentes kézbesítés). Nálunk szintén sokkal kevesebb küldeményt kezelt a posta, mint normál időszakban, ezért ajánlom a gyűjtőknek, hogy már most tegyék el az ebből az időszakból származó küldeményeket a jövő számára. A feladott levelek között biztos, hogy túlnyomó többségben a vállalati, vagy hivatalos levelek vannak, így a magán levelek száma elenyésző lehet, a külföldre feladott levelek még ritkábbak lehetnek.
Meg kell még említenem az olyan bélyegeket, amelyek egyes a korona vírus miatt elmaradt eseményekhez kapcsolódóan kerültek kiadásra. Ezek a bélyegek még az elött megjelentek, hogy az adott eseményről kiderült, hogy végül nem kerül megrendezésre, vagy hosszú időre elhalasztják.
Ilyen a svájci IIHF Jégkorong Világbajnokság bélyegek, amelyeket március 5-én adtak ki, viszont az eseményt már nem tartották meg májusban. Ide sorolhatjuk Ciprus négy bélyeges olimpiai sorát, amelyen még a 2020 évszám szerepel. A Szlovákiában is legyártottak egy olimpiai bélyeget, végül azt nem fogják idén megjelentetni, hanem majd jövőre hozzák forgalomba. Szintén a Szlovákoknál megjelent egy öntapadós bélyegív Szlovák – Olasz közös kiadásként a MILANOFIL 2020 kiállítás tiszteletére. A bélyeget kiadták, a rendezvényt elnapolták őszre, de az is lehet, hogy idén már nem rendezik meg. Észak-Makedónia szintén egy Tokyo 2020 olimpiai bélyeget adott ki még januárban. De említhetem a London 2020 kiállításra februárban kiadott blokkot is. Lichtenstein egy két értékes olimpiai sort ad ki 2020-as évszámmal június 2-án. Teszik ezt úgy, hogy tisztában vannak a bélyegen szereplő rossz dátummal. A bélyeget már legyártották, de bíznak abban, hogy így egy különleges emléket fognak kiadni erre az évre. A lista valószínű nem teljes.
15. Svájci kiadású jégkorong bélyegek az elmaradt világbajnokságra
Biztosan állíthatom, hogy egy új gyűjtési ág keletkezett a filatélián belül, a korona vírus időszakához kapcsolódó bélyegek, bélyegzések és küldemények gyűjtése. Az is már biztosan látszik, hogy aki egy ilyen gyűjteményt szeretne összegyűjteni, annak bizony mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia.
A fenti cikk május közepén íródott, ezért az akkori állapotot rögzíti. Amennyiben a későbbiekben a témával kapcsolatban további információk birtokába jutok, igyekszem majd megosztani az olvasókkal.
Dán János
Források:
Mark Joseph Jochim: The Philately of COVID-19: Truths, Lies and Rumors
https://www.philatelicpursuits.com/2020/04/12/the-philately-of-covid-19-truths-lies-and-rumors/#more-10665
https://www.posta.hr/pregled-zigova/207?p=55118
Vojtech Jankovič: Tribute to First Line Warriors – Coronavirus COVID-19 Pandermic and Philately
https://www.postoveznamky.sk/tribute-to-first-line-warriors-coronavirus-covid-19-pandemic-and-philately
Philately joins the Covid19 fight / Stamp Collector 2020/06.
Postverkehr in Coronazeiten / Michel-Rundschau 2020/05.